Kedves Olvasó!
Nemsokára látható lesz a mozikban Janne Teller nagysikerű Semmi című könyvéből készült film. Ebből az apropóból elkezdtem olvasni a könyvet, amely Dániában 2000-ben jelent meg, és óriási botrányt kavart. A megjelenést követően egy évvel viszont már díjat nyert, és kötelező olvasmánnyá tették. Arra gondoltam, hogy ma az eddigiektől eltérően nem egy könyvről fogok mesélni, hanem a véleményemet mondom el a magyar kötelező olvasmányok kapcsán. Hangsúlyozom, a véleményemet, tehát ha Te mást gondolsz a témáról, egészen nyugodtan vitatkozz velem!
Időről időre fellángol a vita Magyarországon a kötelező olvasmányokról. Emlékeim szerint ez legutóbb tavaly, 2021-ben történt, amikor Tóth Krisztina írónő egy interjúban felvetette, hogy Jókai Mór Arany ember című művét le kellene venni a kötelezők listájáról. Az írónő érve az volt, hogy nem megfelelően – egész pontosan: elavultan – mutatja be a női szerepeket. Persze igaza van, ma már egy kicsit megmosolyogtató, hogy milyen szerepben ábrázolja Tímeát és Noémit Jókai. De azt se felejtsük el, hogy Jókai a romantika mint irodalmi stílus nagy alkotója volt, és így egy szereplő a regényeiben vagy tisztán jó vagy tisztán gonosz és számító. Véleményem szerint minden irodalmi/ történelmi szöveget a maga kontextusában, korában kell vizsgálni. Jókai a 19. században élt és alkotott. Akkor nyilván más volt az elvárás egy nővel szemben, mint ma. Ez tény. És nem vagyok benne biztos, hogy baj, ha a mai fiatalok találkoznak ezzel. Másrészről pedig romantikát tanítani Jókai nélkül szerintem elképzelhetetlen, hiszen a stílus nagy hazai képviselője ő.
A másik ellenérv az szokott lenni, hogy nagyon nehéz a nyelvezete a kötelező irodalomban felsorolt könyveknek. Ez valóban így van. Amikor a Pisa-teszteken rendre olyan megdöbbentő eredmény jön ki, hogy a magyar gyerekek nagy többsége nem tudja értelmezni az olvasott szöveget, addig önámítás elvárni tőlük, hogy egy Jókai vagy egy Krúdy regényt megértsenek. És félreértés ne essék, nem tartom őket butának, sőt. Csak ezek a szövegek tényleg nagyon nehezek, és őszintén szólva a témájuk sem a mai kamaszoknak szól.
Most néztem meg a hivatalos listát a kötelező olvasmányokról (a középiskolára fókuszáltan), és bár történt az én diákkoromhoz képest változás, még mindig hatalmas anyagot kérnek számon a fiatalokon. Ugyan sok regényből már csak részleteket kell elolvasni – és ez szerintem pozitívum, mert ha esetleg megjön a diák kedve az adott műhöz a részlet elolvasása után, akkor lehet abban bízni, hogy elolvassa az egészet akár később – de még így is hatalmas az elvárás.
De most őszintén, 9. osztályban, 14-15 évesen például az Odüsszeia, még ha csak részlet is, sem nyelvezetében, sem műfajában nem biztos, hogy élvezhető egy gyereknek. Ezen a ponton muszáj vagyok megkövetni Krasznavölgyi tanár urat, és bevallani, hogy bizony én sem olvastam el rengeteg kötelező olvasmányt. Az én abszolút mumusom a Bánk bán volt. Talán nekünk 10. osztályban kellett (volna) elolvasni. Én megpróbáltam, mert a történet valóban nagyon izgalmas: van benne árulás, szerelem, gyilkosság, és még a 13. század összes „nyomorát” is meg lehet belőle ismerni. De egyszerűen akkor nem voltam képes megbirkózni a szöveggel. És azóta sem. Mert rettenetesen nehéz. Viszont, való igaz, hogy az alapműveltséghez hozzátartozik. Én például nagyon támogatnám, hogy vigyék el a gyerekeket színházba, hogy megnézzék a darabot, elvégre ez egy dráma. És ezzel váltsák ki az elolvasását. Vagy ha ez nem kivitelezhető, akkor adják inkább a kezükbe Nádasdy Ádám „fordítását” Katona József szövegéről. A Nádasdy könyvben az egyik oldalon az eredeti szöveg olvasható, a másikon pedig a mai magyar nyelven megírt jelentése. (Egyébként Dante Isteni színjátékáról és Vörösmarty Csongor és Tündéjéről is jelent meg ilyen kiadás szintén Nádasdy Ádám tollából.) Szerintem ez is sokat segítene.
Az szerintem egyenesen tévhit, hogy a gyerekek, fiatalok nem szeretnek olvasni. Emlékszem 20 évvel ezelőtt tombolt a Harry Potter-láz. Amikor már lehetett tudni, hogy kijön másnap az új rész, a gyerekek előző nap éjfélkor beálltak a könyvesboltok elé, hogy biztos jusson nekik könyv. És a metrón nagyon sok gyerek olvasott Harry Pottert. Mert érdekelte őket, nekik szólt, nem volt nehéz a nyelvezete. Mostanában Leiner Laura könyveit látom a fiataloknál, pár éve a Szent Johanna gimi-láz söpört végig a metrón.
Valóban nagyon nehéz kérdésről van szó. Értelemszerűen nem illik úgy kijönni érettségivel a kezedben középiskolából, hogy nem ismered Shakespeare-t, Dantét, Mikszáthot vagy Krúdyt. De ahol lehet, ott a fiatalok életét bizony egyszerűsíteni kellene például azzal, hogy a drámákat színházban nézik meg. És több kortárs, valóban nekik szóló ifjúsági irodalmat adni nekik, amelyekben az őket is érintő problémákról van szó. Ahhoz tudnak kapcsolódni. Azt élvezik, és nem szenvedés nekik az egész. Adott esetben egy-egy kortárs ifjúsági könyv szerzőjét meg is lehetne hívni irodalom órára, hogy beszélgessenek a fiatalokkal. Biztos vagyok benne, hogy ez nagy siker lenne. Nagyon sok múlik a tanárokon is, sőt szinte minden rajtuk múlik! Tudnak-e egyáltalán kedvet csinálni az olvasáshoz? Ha egy tanár csak túl akar lenni a kötelező tananyagon, és ledarálja az osztálynak, ami elő van írva, biztosan nem nevel ki könyvmolyokat. Nagyon fontos lenne, hogy legyen lehetőség az órán szabadon megbeszélni az olvasottakat: kiben milyen kérdés merült fel, amikor olvasta bármelyik könyvet, egyáltalán egy nehezebb mű miről szól, ha valakinek nem tetszett egy könyv, az miért nem tetszett, és így tovább.
Természetesen tisztában vagyok a pedagógusok jelenlegi helyzetével. Ők is le vannak terhelve, és ehhez katasztrofálisan alulfizetettek. És ez borzasztó!
A gyerekek is végtelenül leterheltek. Itt most csak az irodalom óráról beszéltem, de amellett van még matek, töri, fizika, idegen nyelv és még rengeteg minden. És az összes tárgyból hatalmas anyagot kérnek számon rajtuk. Ez is borzasztó!
Persze, fontos a tanulás, ez nem kérdés. De a gyerekeknek élni is kellene! És gyereknek maradni, ameddig csak lehet!
Szerintem megoldás lenne, ha a döntéshozók a pedagógusokat is bevonva csökkentenék a tananyagot (például a már említett színházba járással), a tanárok és diákok leterheltségét, és növelnék a tanárok megbecsültségét, mert rajtuk múlik, hogy a jövő generációi milyen tudással és érdeklődéssel jönnek ki az iskolapadból.
A Semmi című könyv története a fülszöveg szerint:
Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá. Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnek az imaszőnyegét. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme. Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik: Rikke-Ursulának a copfjaitól, Gerdának a hörcsögétől kell megválnia. Kettejük még kegyetlenebb követelésekkel áll elő: Anna-Linek örökbefogadási bizonyítványa, a kis Emil koporsója, egy kutyatetem és egy Jézus-szobor is az értelem hegyén, a Fontos Dolgok Halmán végzi. Akkor vadulnak csak igazán el az események, amikor Sofie-nak az ártatlanságát, a tehetségesen gitározó Jan-Johannak meg az ujját kell feláldoznia. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség. Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az élet értelmét. Ezért nagy árat kell fizetnie: a többi gyerek kegyetlenül bosszút áll.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Apátok_mi 2022.10.28. 10:18:58
Sokáig nem szerettem olvasni, sokáig tudtam egy kezemen megszámolni, hány könyvet olvastam el végig. Nagyapám, apám, és nővérem imádnak(-tak) olvasni, otthon mindig roskadoztak a polcok a könyvektől. Mondták is otthon, hogy "de hát olyan jó olvasni, hát miért nem szereted?"
Most elmondom, miért: a 90-es években jártam általánosba, és elég érzékeny kisfiú voltam, és valljuk be, hogy az általános iskolai kötelező olvasmányok, amik arra hivatottak, hogy megszerettessék az olvasást nem túl boldog véget érnek, vagy igen, de az oda vezető út rögös.
-Kincskereső kisködmön> sanyarú sorsú kisfiú, megbetegszik
-Légy jó mindhalálig> sanyarú sorsú kisfiú, bántják a társai, meghal
-Pál utcai fiúk> sanyarú sorsú kisfiú, megbetegszik, meghal
Ezektől kellett volna megszeretnem az olvasást. Mire az izgalmas könyvek jöttek, mint az Egri Csillagok, meg a Kőszívű ember fiai, addigra kínszenvedés volt egy oldalt is elovasnom. Emlékszem az egri csillagok olvasásakor nagyanyámnál voltam nyaralni faluhelyen, az utolsó dolog volt, amit szívesen csináltam volna, az egy unalmas könyv olvasása. Most vallom be, hogy egy kötelező olvasmányt sem olvastam végig, az utolsó pillanatban doga előtt megszereztem a rövidített változatot. Fiatal felnőttként Lőrin L László-A megfolytott viking mocsara c könyv törte meg a gátat, majd a gyűrűk ura sorozat (Göncz Árpád fordításában). Oda akarok kilyukadni, hogy bármekkora irodalmi jelentőségű művek a korábban felsorolt könyvek, nem biztos, hogy mindenki örömmel olvassa őket, pláne ha kötelezők. Valamint attól nem lesz senkiből jó, vagy sikeres ember, hogy imseri az irodalmi műveket, viszont ezeknek nem ismerete, valamint az olvasás szeretetének hiánya sem feltétlenül szül sehonnai bitang embert.
Mesterséges Geci 2022.10.28. 12:36:03
Mesterséges Geci 2022.10.28. 12:38:31
A kötelező olvasmányokat mindig gyűlöltem. Kellett úgy harminc év, mire hajlandó voltam verseket olvasni. De az egykori kötelezőket ma sem tudom elolvasni.
Apátok_mi 2022.10.28. 13:18:49
olvassAmarával 2022.10.28. 15:09:37
Kétségtelen, hogy nem attól lesz valaki jó vagy rossz ember, hogy szeret-e olvasni. Ebben (is) teljesen egyetértünk. Viszont azt gondolom, hogy az olvasás ad egyfajta pluszt a mindennapok rohanásában/szürkeségében (nekem legalább is egészen biztosan) és ezért lenne jó, ha minél több fiatal rákapna az olvasásra.
A Lőrinc L. László- könyvet pedig köszönöm, hogy írtad, mert azt nem olvastam, és most kíváncsi lettem rá! El fogom olvasni.
Amara
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.28. 20:57:59
Ám nem minden való gyerek kezébe, ami gyerekekről szól. @Apátok_mi: rövid összegzése találó, a Kincskereső kisködmön egyenesen rémes választás. Ferkó kishúga torokgyíkban meghal, gyakorlatilag lassan megfullad, ezt komolyan gyerekeknek szánta valaki? Nekem is olvasnom kellett, tehát nem mondhatja rám senki, hogy kívülállóként találgatok, láttam annak idején a belőle készült tévéfilmsorozatot is, biztosan állíthatom, hogy értelmetlenül terheli meg egy kisgyerek lelkét. A Légy jó mindhalálig szintén tévedés, A Pál utcai fiúk már valamivel jobb, legalább kalandosabb, olvasmányosabb.
Azt hiszem, először a műveltség definícióját alkothatná újra az emberiség. Vannak kitüntetett írók és művek, amelyekre és akikre a fehér ember kiakasztotta a "Fontos!" címkét, és értelemszerűen még az iskolában próbáljuk ezeket lenyomni a gyerek torkán, remélhetőleg marad belőlük némi emléke, és majd okosan tud hozzászólni a művelt emberek beszélgetéséhez. A művelteknek való irodalom nagyon hasonló szűrőn megy át, mint az Oscar-díjas filmek. Mi kell a zsűrinek? Dráma, nyomor, szenvedés, katarzis, sérült vagy elnyomott emberek, és időnként kiabálás. Nem biztos, hogy jó ez a megközelítése a művelt irodalomnak. Ott van a Fecskék és Fruskák, Arthur Ransome tökéletes ifjúsági regénye, ami most is ott van a polcomon (a folytatásaival együtt), milliónyi rajongója van világszerte, akik örömmel elzarándokolnak a történet helyszínére, és nekem ezek a könyvek szinte vigaszt nyújtottak felnőttkorom egy nehéz időszakában azzal, hogy olyan rendben van benne a világ. Terápiás olvasmány, mondhatni. Miért ne olvashatnák ezt a gyerekek, nem igaz? A művelt fehér ember persze nehéz, homályos, sötét és nyomasztó műveket fogyaszt, történészek és filozófusok munkáit falja, és még idézgetni is tud belőlük, de biztos, hogy az ilyen embernek kell megkapnia a babérkoszorút? Vagy azért csodáljuk a teljesítményét, mert olyasmiket olvasnak, amit olvasni senkinek sem öröm?
Beláthatjuk, hogy a tanár nem ismerhet mindent, amit a gyerekek szeretnek olvasni. És nem is várhatjuk el tőle, hogy napi huszonhat órában olvasson. Ez megnehezíti azt a megoldást, hogy a gyerekekre bízzuk, mit akarnak az irodalomórára elolvasni. Én imádtam az indiánregényeket, Tokei-Ihto visszatér, A Sós Sziklák Völgye, Az Ezüst-tó kincse, Winnetou, és sorolhatnám, megvannak még. Annyira bevonzott, hogy még olyan, teljesen más témájú ifjúsági regényeket is elolvastam – mert jók voltak –, mint a Tollas konty és Az utolsó indián nyár, magyar szerzők művei.
Boldog emlékem, amikor karácsonyra megkaptam a Robinson Crusoe-t, addig sosem hallottam róla, de még aznap este, kivételesen sokáig lehetett fennmaradni, a gyönyörű fényekben bevackolódva elolvastam egy szuszra a felét. Ez egy szép találkozás volt az olvasás élményével, minden gyereknek ilyet kívánhatunk minél többet.
Még általános iskolás voltam, amikor felfedeztem Rejtő Jenő legismertebb könyveit. Kiderült, hogy az osztályban ugyanígy járt egy másik fiú is, véletlenül. Egymásnak idézgettünk, hemperegtünk a röhögéstől, és délután már vettük is elő, amit a másik olvasott. Aki nem olvasta Rejtőt, az szót se szóljon róla, aki viszont olvasta, az tudja, hogy NEM ponyva, hanem nagyon finoman hangolt humor, amelyekben azonban ott van a történet, a korrajz (a műveltséghez tartozhatnak a harmincas évek emlegetett, akkoriban jellegzetes, ismert fogalmai is, élvezetes kóstolgatni), olykor a tanulságok, komolyabb kiszólások, néha még kis drámák is. Nem kellett engem rávenni az elolvasásukra, mert nagyon élveztem. Mit szólna Rejtőhöz egy irodalomtanár? Nos, azok között is van belátó és rugalmas ember, például Anyám. Igen, én egy irodalomtanár gyermekeként faltam Rejtőt, és nem csóválta a fejét, mert Apám is olvasta őket, minden épeszű ember olvasta őket egykor.
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.28. 22:09:47
És itt visszatér a kérdés, hogy most akkor műveltség vagy olvasniszeretés a cél. Én saját magamról állítom, hogy nem vagyok igazán művelt, mert bár rengeteget olvastam egész hosszú életemben, keveset merítkeztem meg a művelt fehér ember kitüntetett irodalmában. Sosem olvastam Dosztojevszkijt, Mannt, Bulgakovot, Dantét, Ibsent, Molière-t, például, és gimiben megtagadtam Illyés Gyula Puszták népe című rémségének végigolvasását, inkább bevállaltam az egyest. Később, amikor már nem volt kötelező, olvastam persze Chaucert, Shakespeare-t, Mikszáthot, de sosem leszek művelt, mert nem olvasok von Clausewitzet, Voltaire-t, Platónt, Nietzschét. Biztosan vannak, akik szerint ezért a pokolra jutok, de legalábbis szégyellheti magát az az ember, aki velem szóba áll, ám én elégedett vagyok a saját olvasottságommal. Pedig én egész életemben a sci-fiért lelkesedtem, igen, a lenézett sci-fiért, és a magyartanáromat megbotránkoztattam, amikor egy dolgozatban kimutattam, hogy Az ember tragédiája megfelel a klasszikus sci-fi irodalom minden lényeges ismérvének, ezt egyébként mindmáig komolyan is gondolom. Aki a sci-fi szó hallatán a Star Warsra, a futurisztikus akciós tévésorozatokra, a szuperhősökre, esetleg a vámpírokra gondol, az nagyobbat nem is tévedhetne. A sci-fi elsősorban irodalom, azon belül jellemző megjelenési módja a novella, és olyan felmérhetetlenül széles az általa felölelt témák köre, hogy azt még az írók sem tudják körülrajzolni, így ma is tisztázatlan, hogy mi az a sci-fi. Anyám, aki, említettem, egy elhivatott irodalomtanár volt, szintén olvasott sci-fit, egy keveset, még öreg fejjel is, elővéve egy régi Bradbury-kötetet, a Marsbéli krónikákat. Irodalom, ó, de mennyire az, csodálatosan gazdag.
Akkor most rajtam nem fogott az iskola? Sci-fi irodalomról tudnék áradozni, de semmi komolyan vehetőről sem? Kárba veszett a taníttatásom ára? Az irodalomtanárok vajon milyennek képzelik az ideális diákot?
Hiszen azt látjuk, itt is olvashattunk rá jó példákat, a "klasszikusok" mennyisége már feldolgozhatatlan. És akkor mi még hálásak lehetünk a kitűnő fordítóinknak, hogy emberi nyelven olvashatunk középkori idegennyelvű irodalmat, az angol diákok meg vannak átkozva Shakespeare-rel, legnagyobb hírességükkel. Nekem nagy szerencsém volt az Odüsszeiával, mert gyerekkoromban a tévében láttam belőle egy olasz tévésorozatot, le is kötötte a figyelmemet, vasárnap délelőttönként már vártam a következő epizódot, így aztán amikor iskolában sorra került, volt egy kis előnyöm. Amit a posztban olvashattunk, a magyarról magyarra "fordított" művek és a színházi előadások előnyeiről, az tényleg figyelemre méltó, én is úgy érzem, hogy segítséget jelent a későbbi olvasásban, ha már ismerjük a részleteket. Talán ez volt a magyarázata a gyerekkönyvek azon szokásának – és ezt századokkal korábban a felnőtt olvasók kedvéért is alkalmazták –, hogy a fejezet alcímében előre felsorolják a fejezet történéseinek vázlatát. Azt hiszem, már rég eljött az ideje annak, hogy feladjuk azt az elképzelést, hogy a gyerekből olvasott felnőttet faragunk úgy, hogy direkte nehéz feladatok elé állítjuk. Azért, mert régen úgy fogalmaztak, úgy írtak, ahogy, az nem lehet kötelező tartozéka a gondolataiknak. Nem lehet szükségszerű, hogy a klasszikus mondandót csakis klasszikus nyelven fogyaszthatjuk.
Közben megnéztem egy listát arról, hogy ma mi a kötelező irodalom gyerekeknek. Javul a helyzet, az én gyerekkoromban merevebb volt a szemlélet. De sajnos eldönthetetlen marad a harc a két vágyálom között, szeresse és gyakorolja be az olvasást, vagy legyen olvasott. Ma, amikor a gyerek az idejének ijesztően nagy részét hasonlóan félművelt alakok chat-üzeneteinek olvasásával és ostoba videók lapozgatásával vesztegeti el, kérdéses marad, hogy ők vajon megbirkóznának-e egy drámával. Az iskola nyilván megpróbálja őket rákényszeríteni, de nem tudom remélni a sikert. Én is tanítok, megjegyzem, látok fiatalokat, és nem tudok hinni. Itt csak tartani lehet a frontot, győzelemre nincs esély.
Mesterséges Geci 2022.10.29. 06:28:30
A mek.oszk.hu alatt megtalálod az összes kiadott könyvét, ha igaz.
Az Albatrosz könyvek sorozatban kiadott könyvei tényleg szórakoztatóak, de... ott az a "de"...
Egyrészt ha figyelmesen olvasod egy idő után feltűnik, hogy kissé figyelmetlenül írt. Gondolok itt olyan dolgokra, hogy huszonévesként bemutatott szereplő hosszú éveket töltött börtönben, meg még élt is mellette, közismert lett az "alvilág"-ban, esetleg a légióban is lehúzott sok évet, gyakorlatilag egy negyvenes ember múltjával, ismereteivel stb. rendelkezik. Több ilyen szereplője is van. Fülig Jimmy vagy épp Senki Alfonz akik hirtelen eszembe jutnak. Vagy ha már A három testőr...-nél tartunk: Tuskó Hopkins az egyik könyvben 77-es sorszámon szerepel a légió nyilvántartásában, a másikban 71-es.
Az efféle hibák persze nem komoly problémák, de ponyván kívül nem tudnám elfogadni.
Ahogy azt sem, hogy időnként "újrahasznosította" a korábbi történeteit. Pl. az Az elveszett cirkáló történetének egy része más nevekkel felbukkan egy rövidebb regényben is (Vissza a pokolba(??)).
És elég sok ilyen bocsánatos "bűne" volt. Ebben a műfajban elmegy, azért pl. Bulgakovtól már nem biztos, hogy el tudnám fogadni (azért őt említem, mert egyetlen, általam ismert művével, A Mester és Margarita) 10+ éve szenvedek, mindig előveszem és mindig félreteszem pár oldal után és megyek vissza a megszokott világomba, az ezerszer olvasott könyvekhez. Ennek fő oka, hogy rosszul látok, így nehezen megy az a tevékenység, amit értő olvasásnak neveznek, így inkább olyasmit olvasgatok, amit szinte kívülről tudok, mert nem okoz gondot, ha kimarad pár sor :)
Egyébként az olvasás annyira kiment a divatból, hogy már meglep, ha valakinél könyvet látok.
(Sajnos ez sem biztosíték semmire, olvasni szerető ember is lehet nagyon hülye - friss tapasztalat :( - pedig sokáig volt egy olyan kényszerképzetem, hogy aki szereti a könyveket, attól egy minimális kultúra elvárható... de a süni is megmondta: "Tévedni emberi dolog", és lemászott a sárkeféről)
Mesterséges Geci 2022.10.29. 06:47:50
Az olvasás lényege leginkább az lenne, hogy megtanuld érteni amit eléd tesznek, legyen az írott anyag, hang vagy film. Ez viszont a többségből hiányzik, úgy látom.
(Sajnos már belőlem is)
A dráma... erről a szóról a középiskolai irodalom órák jutnak eszembe, meg egy bizonyos Kissné Lakatos Erzsébet, aki az órákat tartotta. Brrrrr... :D
Kis híján egy életre megutáltam mindent, ami szépirodalom.
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.29. 22:00:54
Amiket Rejtő hiányosságairól írsz, azok számomra lényegtelennek tűnnek, de ez felfogás dolga. Színdarabot tudtommal nem írt, de színpadi jeleneteket igen. Azok, akik félnek őt az irodalom szent köreibe beengedni, azok rendszerint a Csontbrigádot hozzák fel mentségéül, merthogy az milyen drámai meg látnoki meg minden, de írt nagyon csalafinta történeteket, hol mulatságosan, hol teljesen komolyan. Az A pokol zsoldosai például meglepetésemre teljesen mosoly nélküli regénye, tényleg drámai részletekkel, a sznoboknak ajánlom figyelmébe, ha magyarázatot akarnak találni maguknak Rejtő íróvá avatására.
"Egyébként az olvasás annyira kiment a divatból..."
Én nem így veszem észre. A könyvesboltokban sok embert látok, és lecsordul a polcokról a sok új könyv. A kiadók adnák fel elsőként, ha a forduló szerencse csökkenteni kezdené a keresletet. És nekem is vannak elektronikus könyveim, amelyek a boltokban nem is láthatók, egyre több készül, szerencsére, előkerülnek a klasszikusok újra, nincs még vége a könyvkorszaknak.
A dráma nehezen szerettethető meg gyerekekkel, mert megvan a maga nyelvezete, ráadásul általában régi drámák szoktak terítékre kerülni az iskolákban. A tanár kénytelen tanítani őket, hiszen ahogy írtam, a műveltség minimumának elültetése is az iskola egyik célja. De Az ember tragédiáját én kedvelem, annak ellenére, hogy a vége teljesen el van rontva, az egyetlen értelmes végkimenet az lett volna, ha Ádám ugrik, viszont mi tudjuk, hogy nem úgy volt, így hát a befejezés automatikusan besül. Láttam belőle jó előadást tévében is, a Madáchban is, nagyon fogyasztható. Amarának igaza van, a drámát nem olvasásra, hanem eljátszásra írták, és látni érdemes. A technikum, ahol tanítok, most vitt egy adag gyereket színházba, vagyis él még a szokás, van remény.
Mesterséges Geci 2022.10.29. 22:43:57
Amit a hiányosságokról írtam, az egy nem ponyva szerző esetében már elég gáz lenne szerintem.
Kb mint scifi-nek nevezni a Csillagok háborúját. :)
Könyvesboltban nagyon rég nem jártam. Viszont amikor tömegközlekedek, figyelem az embereket. Szinte mindenki valami mobil eszközt nyomkod, de alig látok olyat, aki olvasna. Max. híroldalak, közösségi site-ok tűnnek fel a kijelzőkön. Ugyan rosszul látok, de azért az messziről is látszik, hogy ha a kijelzőn valami könyvre, regényre emlékeztető dolog van. És általában nem azt látom. A net előtti időkben azért sok embernél volt könyv. Minimum két-három ember kezében,minden buszon, villamoson. Ma...
Annyira elszoktam már az olvasó emberek látványától is... amikor legutóbb valakinél könyvet láttam, még azt a jó szokásomat is feladtam hogy nem szólítok meg idegeneket.
(Azóta már megbántam ezerszer, hogy nem tartottam magam a több évtizedes szokásomhoz :( )
Mesterséges Geci 2022.10.29. 22:47:07
olvassAmarával 2022.10.31. 21:14:03
Szerintem rengeteg szuper dolgot vetettetek fel, ha megengeditek, ezekre röviden reflektálnék.
Én magam is azt gondolom, hogy bizony felül kellene vizsgálni a kötelező olvasmányok listáját. Valóban hatalmas, feloldhatatlannak tűnő dilemma, hogy a klasszikusokat ismerjék meg a fiatalok, vagy inkább az olvasást szeressék meg. Ha én döntéshozó pozícióban lennék, úgy oldanám fel ezt a dilemmát, hogy a klasszikusoktól nem teljes regényeket olvastatnék, hanem például novellákat. Most került a kezembe egy nagyszerű antológia, a Világ leszebb elbeszélései a címe, és az ókortól a XX. századig klasszikus és nem annyira klasszikus szerzők novellái olvashatók benne. Szerintem ez sokkal fogyaszthatóbb lenne a diákoknak is, mint egy több száz oldalas, nehéz szövegű regény. Említetted a sci-fiket és Rejtőt. Szerintem is simán lehetne ilyen műveket is a gyerekek kezébe adni, nagy valószínűséggel jobban élveznék, mint Dosztojevszkijt. Sőt, kövezzetek meg, de én simán adnék nekik Agatha Christie-novellát is. Egyszerűen olyan magával ragadó hangulata van a műveinek, szerintem végig nagyon izgalmasak. Bár Agatha Christie-vel kicsit elfogult vagyok, belátom.
Jaj, de jó azt olvasni, hogy még viszik a gyerekeket színházba! Valóban él még a remény! Minket annak idején a magyartanárunk a Bábszínházba vitt el, mert ott adták az Ember tragédiáját. Én olvasni is nagyon szerettem ezt a drámát, akkor azért már nagyobbak voltunk, és azt kell mondjam, a bábszínházi előadás zseniális volt.
Üdvözlettel,
Amara
olvassAmarával 2022.10.31. 21:15:33
Szerintem rengeteg szuper dolgot vetettetek fel, ha megengeditek, ezekre röviden reflektálnék.
Írjátok, hogy nem sok ember olvas ma már a tömegközlekedési eszközökön. Én sajnos nagyon sokat utazom buszon és metrón, és látok embereket könyvvel vagy e-olvasóval a kezükben. Mondjuk én is ott szoktam olvasni, mert tényleg rengeteget ingázom. És a másik, ami miatt azt gondolom, hogy nem ment ki az olvasás a divatból, hogy a könyvfesztiválokon rengetegen szoktak lenni.
Üdvözlettel,
Amara
Ea 2022.12.20. 10:44:44