2023. február 08. 10:00 - olvassAmarával

Asszonyok kálváriája az ígéret földjén

a_honap_konyve.jpgJanuárban a hónap könyve az Olvass Amarával Facebook-oldalon Julie Otsuka: Buddha a padláson című regénye volt.

Véletlenül botlottam bele a könyvbe, amikor az Írók Boltjában bóklásztam. Ami miatt levettem a polcról, az a csodaszép borítója volt. Már a címe is kicsit szokatlan volt, így elolvastam a fülszöveget, amely már abban a pár mondatban megdöbbentő volt. Érdekesség, hogy a könyv Amerikában 2011-ben jelent meg, de a magyar fordítást először tavaly vehették csak kezükbe az olvasók a Magvető Kiadó jóvoltából, Morcsányi Júlia fordításában.

Julie Otsuka egy olyan megrázó momentumot mesél el a könyvében az amerikai történelem inkább sötétebb, mint dicső részéből, amely szerintem nem egy köztudott történet.

Az 1900-as évek elején japán nők csoportosan érkeztek Amerikába, San Fransiscóba a férjeikhez. Azokhoz a férfiakhoz, akiket addig csak fényképen láttak. Ők voltak a postán rendelt feleségek. Japánban ugyanis az volt a szokás akkoriban, hogy egy törvényes képviselő is „feleségül vehette” az arát, és ez teljesen normális házasságkötésnek számított. Ezek a lányok Japán különböző pontjairól szálltak hajóra, és vágtak bele a teljes ismeretlenbe egy jobb élet reményében. Sokuknak azt írta a férje, hogy bankigazgató, de ez persze nem volt igaz. Nem is lehetett, ugyanis az amerikaiak akkoriban azt sem hagyták a japán bevándorlóknak, hogy földet vásároljanak maguknak. Nemhogy bankigazgatók legyenek!

Nagyon nehéz sors várt ezekre a lányokra: mások földjeit túrták igazán jelképes összegért. A japánok az olcsó munkaerőt jelentették az amerikai gazdáknak. Volt olyan lány - derült ki a könyvből - aki Japán egyik nagyvárosából származott, rizsföldet így még életében nem látott, és haza sem mehetett, mert hát mekkora szégyent hozna a családjára. Mivel nem bírta a nehéz munkát, öngyilkos lett. Vajon hányan lehetettek, akiknek ugyanez a sors jutott?

„A hajón néha órákig feküdtünk a raktér imbolygó, fülledt sötétjében, tele vágyakozással és rettegéssel, és azon töprengtünk, hogy fogjuk kibírni még három hétig.”

Mire a második generációs japán-amerikaiak (niseiek) beilleszkedtek az amerikai életbe, szinte teljesen elfelejtve szüleik kultúráját, elérte őket az Armageddon: 1941-ben megtörtént Pearl Harbor. Ami, kétség nem férhet hozzá, egy óriási katasztrófa volt, ami után elképesztő méreteket öltött a japánellenesség Amerikában. Mondvacsinált indokokkal japán-amerikaikat hurcoltak el az otthonaikból, mert egy zseblámpával (!) jeleztek a Csendes-Óceán túlfelén lévő japán katonai támaszpontnak, hogy hol vannak ellenséges célpontok.

Kezdetben „csak” egyes japán származású emberek tűntek el minden nyom nélkül. Ezt később a teljes japán-amerikai lakosság deportálása követte. Igen, Amerikában. Táborokba zárták a japán származású amerikaiakat.

Az egész könyv mélyen megindító, de ez a része a legkegyetlenebb. Ahogy leírja az emberek reakcióit. Sokan el sem hitték, hogy ez megtörténhet. Hogy ez velük megtörténhet.

"Egyikünk nem szólalt meg többet. Másikunk korán reggel kiment megitatni a lovakat, aztán felkötötte magát a pajtában. Fubuki annyira rettegett, hogy amikor kirakták a parancsot a kitelepítésről, ő megkönnyebbülten felsóhajtott, mert végre vége szakadt a várakozásnak"

"Páran zokogva mentünk. És páran énekelve. Egyikünk szájára tapasztott kézzel, hisztérikusan kacagva. Néhányan részegen. De voltunk, akik csendben mentünk, lehajtott fejjel, zavartan, szégyenkezve. Egy idős férfi Gilroyból hordágyon. Egy másik idős férfi - Nacukó férje, nyugdíjas borbély volt Florinban - mankóra támaszkodva ment, American Legion veteránsapkáját mélyen a szemébe húzta."

Volt, aki magával vitte a könyvtári könyvét, mert még volt egy hét a kölcsönzésből. Volt, aki nem reteszelte be a háza ajtaját, mert úgyis nemsokára hazatér.

Egészen megdöbbentő, mélyen megrendítő sorsokról olvashatunk a Buddha a padláson lapjain.

A szerző maga is japán-amerikai származású, és ugyan nem közvetlenül (ő 1962-ben született), de családja révén érintett a történtekben, ugyanis édesanyját, nagybátyját és két nagyszülőjét internálták. Könyvével ezeknek az embereknek a történetét akarta elmesélni, így állítva emléket nekik.

Otsuka könyve a kiszolgáltatottság és a szolidaritás regénye, amelyben felkavaró, súlyos emberi sorsokat mesél el. A mindössze 142 oldalas regény elolvasása után az ember úgy érzi magát, mintha egy ház omlott volna a lelkére.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://olvassamaraval.blog.hu/api/trackback/id/tr3518043776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása