Januárban a hónap könyve az Olvass Amarával Facebook-oldalon Julie Otsuka: Buddha a padláson című regénye volt.

Nem titok, hogy hatalmas Agatha Christie-rajongó vagyok. Rengeteg regényét és novelláját olvastam, és majdnem minden filmfeldolgozást is láttam, ami a történeteiből készült. Egyszerűen bámulatos elme volt, ahogy tényleg az utolsó percig (lapokig) nehéz kitalálni a megoldást a regényeiben. Agatha Christie 1976. január 12-én halt meg 85 éves korában. Elképesztő méretű hagyatéka felbecsülhetetlen, és napjainkban is töretlen népszerűségnek örvend. Nem véletlenül, hiszen rendkívül csavaros, megdöbbentő történetei sokunk bekuckózós estéit teszi feledhetetlenné. Ma van a halálának a 47. évfordulója, és ennek alkalmából összeszedtem pár érdekességet a krimi királynőjéről, amit mindenkinek ismernie kell!

"Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe." Tökéletes kezdőmondat egy regénynek, ami nem is csoda, hiszen szerzője úgy tartja, az első mondat, afféle laboratórium lehet, mely meghatározza egy könyv stílusát, szerkezetét sőt még a hosszát is. Gabriel García Márquez Száz év magány című regénye maga a Karib-tenger térségének babonákkal, legendákkal, szenvedéllyel áthatott, gyönyörű világa. Aki elkezdi olvasni, azonnal érezni kezdi Macondo trópusi, fülledt hőségét, a por szagát, amit majd a 4 évig, 4 hónapig és két hétig tartó eső elmos. Belegabalyodva a Buendía nemzetség bonyolult családfájába minden kínját-baját elfelejti az olvasó. Nem is csoda, hogy a mester elnyerte ezzel a remekművel az irodalmi Nobel-díjat éppen negyven évvel ezelőtt, 1982-ben. Nem véletlenül időzítettem pont advent negyedik vasárnapjára a Nobel-díjasok sorozat harmadik részét, ugyanis számomra Gabriel García Márquez-t olvasni igazi ÜNNEP.

A Nobel-díjasok sorozat második részében a tavalyi nyertesről, Abdulrazak Gurnahról lesz szó.

Gurnah 1948-ban Zanzibárban született, és 1966-ban az arab lakosságot ért üldöztetés elől menekült az Egyesült Királyságba. Utóéletek című regénye – eddig csak ez az egy műve jelent meg magyarul – a kelet-afrikai kolonializációt mutatja be egy család több nemzedékének történetén keresztül. A regénynek hat főhőse van, négy férfi és két nő (!), az ő fejlődéstörténetüket követhetjük a regényben.

Az elkövetkező három héten Nobel-díjas szerzők műveiről fogok írni. Az első rész az idei nyertes Annie Ernaux legnagyobb hatású könyvéről, az Évekről szól, amelyet a hétvégén elolvastam el. Kedden pedig Lévai Katalin jóvoltából volt szerencsém részt venni egy rendkívül inspiráló beszélgetésen a Márai Könyvtárban, melynek témája ez a könyv volt.  Nagyon sok érdekes gondolatot megosztottak a résztvevők. Fantasztikus volt látni, hogy ez a könyv másokat is mennyire megérintett.

Hatalmas Agatha Christie-rajongó vagyok, és nagyon elfogult is az írónővel. Ezt fontosnak tartom már rögtön az elején leszögezni. Megvettem a Helikon Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent legújabb novelláskötetet, amelyben 12 új Miss Marple-sztori olvasható. Csak hát kortárs szerzők tollából. És itt bennem felmerült a kérdés, hogy megismételhető-e Agatha Christie teljesítménye.

„Semminek nincs értelme. Ezért semmit sem érdemes csinálni.” Erős kezdőmondat egy könyvnek. Mégis ezzel a két mondattal kezdődik Janne Teller Semmi című regénye, amely Dániában 2000-ben jelent meg, és azonnal be is tiltották. Botránykönyvnek minősítették. Majd egy évvel később, 2001-ben megkapta a Dán Kulturális Minisztérium Gyerekkönyv-díját. Dániában azóta kötelező olvasmány. És most már látható a mozikban a regény alapján készült film, ami lényegében hűen visszadja a kultregény üzenetét.

Kedves Olvasó!

Egy kisebb szünet után ismét üdvözöllek a blogomon. Vajon szüksége van-e a modern embernek versekre? Tudnak-e a mai kortárs költők olyat alkotni, mint annak idején a nagy klasszikusok? Miben segíthetnek a versek a mai rohanó világban? Egy verses kötetről szól a mai blogposztom.

Kedves Olvasó!

Nemsokára látható lesz a mozikban Janne Teller nagysikerű Semmi című könyvéből készült film. Ebből az apropóból elkezdtem olvasni a könyvet, amely Dániában 2000-ben jelent meg, és óriási botrányt kavart. A megjelenést követően egy évvel viszont már díjat nyert, és kötelező olvasmánnyá tették. Arra gondoltam, hogy ma az eddigiektől eltérően nem egy könyvről fogok mesélni, hanem a véleményemet mondom el a magyar kötelező olvasmányok kapcsán. Hangsúlyozom, a véleményemet, tehát ha Te mást gondolsz a témáról, egészen nyugodtan vitatkozz velem!

Kedves Olvasó!

Elérkeztünk a Lévai Katalin-sorozat harmadik, egyelőre befejező részéhez, amelyben legújabb könyvéről, a Krúdy Rózsájáról fogok mesélni. Nem véletlen, hogy ezt a könyvet mára tartogattam, hiszen ma van Krúdy Gyula születésének 144. évfordulója.

Nekünk az iskolában az Őszi utazás a vörös postakocsin című könyve volt a kötelező olvasmány, és emlékszem kb. három oldal után vágtam be a sarokba annyira nem tetszett. Ekkor úgy 17 éves lehettem. Aztán pár évvel később valahogy újra a kezembe került a könyv és elkezdtem olvasni. Beszippantott. Zsinórban olvastam a Krúdy-könyveket. Azóta már tudom, hogy vannak könyvek, amelyekre meg kell érni fejben és lélekben egyaránt.

Lévai Katalin Krúdy-könyve szerintem többek között azért zseniális, mert ha eddig nem volt az embernek affinitása Krúdyt olvasni valamiért, ezt a regényt elolvasva biztosan kedvet kap. A szerző nagyon pontos és árnyalt képet fest a legendás íróról, az akkori korszellemről, és a budapesti bordélyok világáról, melyeket Krúdy is szívesen látogatott. És egy asszonyról, aki korát megelőzve független egzisztenciájú nővé vált a múlt századfordulón. (Az itt közreadott recenzióm a Magyar Hang 2022. július 29-i számában jelent meg.) Vigyázat! Spoilert nyomokban tartalmaz.