Kedves Olvasó!

A könyvtárban bóklászva a kezembe akadt Isabel Allende 2012-esTávoli sziget című, talán nem annyira ismert kötete. Jó vaskos olvasmány, mit ne mondjak. A regény Zarité, egy Saint Domingue-i rabszolganő és a körülötte élők életét meséli el a 18-19. század fordulójának Karib-térségében.

Zarité 9 éves korában kerül a jól szituált, olvasott francia gyarmatos Valmorain tulajdonába a spanyol felesége mellé házi szolgának. Neki minden viszontagság ellenére könnyebb élete van a cukornádültetvényeken dolgozó rabszolgákhoz képest, hiszen nem kell a tűző napon a földön dolgoznia, amíg össze nem esik, és a kegyetlen intéző korbácsütéseit elszenvednie. Ennek azonban az az ára, hogy a „gazda” erőszakosságát kell elviselnie egészen kiskamasz korától kezdve.

Ahogy folyik a történet, egy ponton a kizsigerelt, megkínzott rabszolgák már nem tűrik tovább a fehérek rémuralmát, és fellázadnak. A francia forradalmat követően Toussaint Louverture vezetésével kivívják szabadságukat egy rettenetes, véres lázadást követően, és kikiáltják az ország egy részének függetlenségét, Haiti néven. Ez a szabadságharc valóban megtörtént, és nincsenek kétségeim afelől, hogy pontosan olyan kegyetlen volt, ahogy a chilei írónő itt leírja.

A sziget lakosságának egyébként kisebbségét kitevő francia gyarmatosok New Orleansba menekülnek a „vadak mészárlása” elől, és ott kezdenek új életet. Köztük Valmorain és Zarité is.

A regény nagyon ígéretesen indul: Allende mesél, és az ember ott érzi magát a forró Karib-térségben, Saint Domingue sziegetén, szinte érzi a cukornád szagát és várja a következő fordulatot a történetben. Nem is kell csalatkoznia, mert bizony fordulatban nincsen hiány. Ám mégis azt mondom, hogy a regény 480 oldala sok. Nagyjából a rabszolgalázadásig pörgős, nagyon frappánsan hoz be az írónő új karaktereket a történetbe,  de onnan már azt éreztem, hogy túlságosan el van nyújtva a történet. Bevallom olykor-olykor már idegesített, de nagyon kíváncsi voltam a történet végére.

Két dolog azonban nagyon tetszett. Allende bravúrosan váltott színteret. Egészen leleményes volt, ahogy minden szereplőjét, már aki még életben volt, áttelepített New Orleansba, amely akkor még szintén francia terület volt (egyébként 1810-ben vették meg a területet az amerikaiak, egy sor politikai kalamajka után), de ott már nem volt olyan nagy divat a rabszolgatartás. Ezen meg is lepődtek francia gyarmatos főhőseink.

A másik kifejezett erőssége a könyvnek a jellemábrázolás.  A regény kulcsfigurája Zarité, hiszen az ő szemszögéből ismerjük meg a sziget történelmét, a rabszolgák végtelen kiszolgáltatottságát, a feketék hiedelmeit, a Calendák és loak világát. Mégis szerintem a legkidolgozottabb karakter Valmorain figurája és nem az övé.

Egy embert látunk, aki az adott kornak megfelelően a kimagaslóan műveltek közé tartozik. Rousseaut és más filozófusok műveit olvassa, még a szigetre is rendel olvasmányokat Franciaországból. Mégsem tud a társadalmi konvenciókon túllépni. Nem tartja magát kegyetlen gazdának, a szomszédjai (akiket amúgy mélységesen lenéz) sokkal kegyetlenebbek. De mégis hagyja az intézőjének, hogy akár halálra verjen embereket, mert azok (szerinte) nem dolgoznak elég keményen. Könnyen befolyásolható, fontos neki a látszat, de belül olykor tépelődik, vajon biztosan jól döntött-e. Én egyébként gyenge-jellemű embernek mondanám, aki nem mer kiállni az igazságért, a szeretteiért. (Ennek egyébként meg is lesz a következménye.) Fontosabb neki a látszat, és hogy ki mit gondol róla. Második felesége, Hortens úgy rángatja, akár egy marionettbábut. Ha egyszer találkoznék Allendével, biztosan megkérdezném, hogy Hortense karakterét egy konkrét emberről mintázta-e, mert ennyi gyűlölet egy regényhősbe nem jön csak úgy magától. Egy igazi felfuvalkodott, ütni való liba, számomra az egész regényben ő volt a legvisszataszítóbb szereplő, pedig erős volt a mezőny.

Összességében nem volt rossz könyv, csak mintha mindent, amit tud erről a korszakról és távoli tájról, bele akarta volna sűríteni egy regénybe. És szerintem ebből adódott, hogy Allende behozott olyan epizódokat, amelyek nem voltak olyan nagy hatással a történet menetére, de nyújtották a végkifejletet, és igazából ezek a szálak nem feltétlenül voltak elvarrva a végén.

Végül mégis eljutottunk a végkifejletig, de őszintén szólva nekem ez a lezárás 470 oldal után nagyon összecsapottnak hatott, és kicsit csalódott is voltam miatta.

Ezzel együtt azonban, ha valakit a 18-19. századi Karib-térség történelme, a behurcolt feketék hiedelemvilága érdekel, annak merem ajánlani Isabel Allende regényét, mert a nagy egészet tekintve érdekes olvasmány volt.

képek forrása:

1. wikipedia

2.libri.hu