Kedves Olvasó!

Egészen hosszú idő telt el az utolsó bejegyzésem óta, amit nagyon sajnálok, de most újra itt vagyok, és egy nem mindennapi verseskötetről szeretnék mesélni, amely egy véráztatta, békevággyal és rengeteg szenvedéllyel áthatott országba repít. Kolumbiában járunk, Gabriel García Márquez, Shakira és Beto Perez hazájában.

“Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?” (Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet)

Ha Kolumbia és irodalom, akkor szerintem nagyon sokunknak Gabriel García Márquez jut az eszébe. Nem véletlenül, hiszen a Mester elképesztő remekművekkel „ajándékozott meg” bennünket. Ha egyszer lenne egy nyugodt hónapom, amikor nem kell semmit sem csinálnom, olyan szívesen újraolvasnám a García Márquez-életművet! No, de ma nem róla szeretnék írni, hanem egy tegnap esti könyvbemutatóról, amelynek a budapesti Cervantes Intézet adott otthont.

"Mint a vigyázó istenek arca" címmel mutattak be egy kötetet, a budapesti Cervantes Intézet, a Kolumbiai Nagykövetség és a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében. Az antológia 20 kortárs kolumbiai költő verseit tartalmazza.

Nagyon vártam a könyvbemutatót, mert bevallom őszintén, bármennyire kínos is, nagyon nem vagyok jártas a kolumbiai költészetben, meg egyáltalán a kolumbiai művészetben. Amennyire ismerem az országot, egy rendkívül sokat szenvedett, véres konflikusokat megélt nép. Nem csoda hát, hogy az emberek annyi szenvedés és gyász után békére és nyugalomra vágynak.

Csak egy sokkoló adat: egy cikk szerint az 1964-ben kezdődött polgárháborúnak közel kétszázezer civil áldozata volt, és rengetegen voltak kénytelenek elhagyni az otthonaikat.

A könyvbemutatón a budapesti Cervantes Intézet igazgatójának, Javier Valdivielso Odriozola úrnak és Ignacio Ruiz nagykövet úrnak a méltató szavait követően a művek fordítói, név szerint Lakatos-Báldy Zsuzsanna, Balázs F. Attila, Boda Benjámin és Vajdics Anikó, illetve a kötet szerkesztője, Halmosi Sándor beszélgettek műfordításról, annak nehézségeiről és szépségeiről. Valamint arról, hogy őket miért érintette meg az adott költő, akit fordítottak. Közben elgondolkoztam azon, hogy a műfordítók milyen hatalmas kulturmissziós munkát végeznek, ha lehet így fogalmazni hiszen, ha ők nem lennének, akkor nagyon sokan nem jutnánk ilyen mennyiségű és minőségű külföldi regényhez, vershez, nem ismernék világszerte Gabriel García Márquezt, Federico García Lorcát, Viola Ardonet, Elena Ferrantét, csak hogy a szívemnek legkedvesebbeket említsem. Ahogy ez a beszélgetésen el is hangzott, ehhez az óriási szerepükhöz képest nagyon kevésszer esik szó róluk.

Gyakorlatilag egy kisebbfajta kultúrsokkot kaptam tegnap este. Mint kiderült számomra, két olyan nagyhatású nemzetközi költészeti projekt is létezik, amely a latin-amerikai országból indult hódító útjára. Az egyik az alternatív Nobel-díjas Medellini Költészeti Fesztivál, a másik pedig a World Poetry Movement, mely jelenleg a legnagyobb nemzetközi költészeti mozgalom. És ezeken az irodalmi fesztiválokon tömegek vesznek részt, hogy kortárs irodalmat hallgassanak! 

A kötetben szereplő költők is éppoly sokszínűek, mint maga az irodalom: találunk közöttük kecsua költőt, pszichológust, filmrendezőt, filozófust, nőjogi aktivistát, őslakos juhászt, kreatívírás-szakértőt, zenészt, képzőművészt. Elképesztő!

Egy kis ízelítőt is kaptunk a kötet verseiből Turi Bálint színművésznek hála, aki néhány verset felolvasott az antológiából. Nagyon jól esett hallgatni! 

Természetesen haza is hoztam egy példányt, és most ismerkedünk kicsit közelebbről én és a 20 kortárs kolumbiai költő. 

Álljon itt a kötetnek címet adó vers, mert szeretnék mutatni legalább egyet ebből a sok csodából, ami az antológiában található.

 
Fernando Rendón
Mint a vigyázó istenek arca
Como los rostros de los dioses que vigilan

Az út jelentős részét már megtettük
A Világ Tetejét megközelítettük
A Világ Teteje a sors volt: egy hajó magasba nyúló orra
Orrdísze a Sierra Nevada
Úgy hánykolódott mint a dühödt óceán
Csak egy emberfeletti lény tudott volna rajta megkapaszkodni anélkül hogy a szakadékba zuhanna
És ki lovagolná meg a világ végét?
A csúcson álltunk ahol a csillagok találkoznak
A bolygók egyensúlyát bámultuk
A világ végéről láthattuk
a történelem domborulatait
a megnyert és az elvesztegetett évszázadokat láttuk milyen mámorítóan nagy a Föld az édes
láttuk milyen valóságos a szerelmed
mint a vigyázó istenek arca.
Balázs F. Attila fordítása

Hiszem, hogy a fenti García Márquez-idézet minden szava igaz. A költészet - vagyis inkább a tágabban vett irodalom - menekvés lehet a legkilátástalanabb pillanatokban. Tudjátok, én is akkor forgatom többször a verses köteteket, amikor szomorú vagyok. Olvassatok verseket néhanapján, mert jót tesz a léleknek. Meggyógyítja.

 1. kép forrása: https://en.casacol.co/2022/09/09/international-poetry-festival-medellin-guide/