2025. január 29. 10:00 - olvassAmarával

Segíts egy cicán, és a csillagok is megsegítenek!

Kedves Olvasó!

A japánok úgy tartják, hogy ha gondoskodsz egy macskáról, az egy napon majd meghálálja. Ha pedig a megfelelő macskának viseled gondját, akkor még az is megtörténhet, hogy meghívást kapsz egy titokzatos kávézóba - áll a könyv fülszövegében.

Szeretném leszögezni, hogy nem szeretem a fantasyt. Na de a Telihold Kávézó, ahol beszélő cicák szolgálják fel az ételeteket és italokat a vendégeknek, méghozzá kifejezetten azt, ami személyiségük alapján nekik való, és még csillagjóslással is foglalkoznak – ez azért teljesen más!

Öt ember története bontakozik ki az olvasó előtt, akiknek az élete valamiért megakadt egy ponton. Egyiknek szakmai gondjai vannak, a másiknak a szerelmi életében van elakadás, van, akinek saját magát kell egy kicsit könyedebben kezelnie, és van, akinek a technológiával gyűlik meg a baja. Öt különböző ember: különböző területeken dolgoznak, és egyszercsak ott találják magukat a Telihold Kávézóban, ahol beszélő cicák segítenek helyrebillenteni az életüket. A főúr (mármint a főúr cica) még a csillagjósláshoz is ért, márpedig a csillagokban minden meg van írva, csak tudni kell olvasni a jeleket. És akkor már tudja a kedves vendég, merre is induljon tovább, hogy az élete jó irányba forduljon.

Egyszer régen ez az öt élet keresztezte egymást Kiotóban, és jót tettek valakivel, akinek erre hatalmas szüksége volt. Márpedig az önzetlen jócselekedetek hatással vannak az ember életének további folyására is. Lehet, hogy egyszer majd nekünk lesz nagy szükségünk segítségre, és akkor ki tudja, lehet, hogy egy cica siet majd a segítségünkre.

Jó tett helyébe jót várj, igazából nekem ez volt az üzenete Mocsidzuki Mai A Telihold Kávézó című bájos történetének, amelyhez most mellékeltem három, a regényben valamilyen módon megemlített zenét is.

a_telihold_kavezo-_lira.jpgAjánlom szívből ezt a könyvet mindenkinek, aki egy gondtalan bekuckózós délutánra vágyik, és esetleg még olyan cica-bolond is, mint én.

Elgar: Szerelmi üdvözlet

Beethoven: Patetikus szimfónia (8 c-moll)

Chopin: A búcsú dala (op. 3-10)

 

 

Mocsidzuki Mai: A Telihold Kávézó

Athenaeum Kiadó 2024, 180 oldal

Fordító: Nagy Anita

 

fotó: líra.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://olvassamaraval.blog.hu/api/trackback/id/tr5518784224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása