“Ami ma még természetfeletti, az holnap tudomány.” (Agatha Christie)

Kedves Olvasó!

A napokban volt Agatha Christie születésének 134. évfordulója. Ki ne ismerné a két leghíresebb detektívjét: Poirot-t és Miss Marple-t? De az én kedvenceim mégis a Mr. Quin-történetek. Ezek főhősei: az emberi drámákhoz kifinomult érzékkel rendelkező, a maga módján ártalmatlanul sznob Mr. Satterthwaite és Harley Quin, a titokzatos figura, aki általában a semmiből jelenik meg, hogy a bajba jutott szerelmeseknek nyújtson segítséget, vagy a holtak ügyvédjeként igazságot szolgáltasson az elhunytaknak, évekkel különös haláluk után.

Mr. Quin azt vallja, hogy időben eltávolodva az eseményektől az emberek jobban meg tudják ítélni a tényeket és azt is észreveszik, amit korábban nem, hiszen az érzelmek és saját benyomásaik elhomályosítják éleslátásukat. A krimi királynője ezt a két karaktert a pályája csúcsán, az 1930-as években alkotta meg. Az első Mr. Quin-történet 1930-ban jelent meg, de már voltak előzményei, például egy korai Poirot-történet, a Victoria Bál.

Mr. Quin alakjának ihletője egy Arlecchino vagy Harlequin porcelán figura volt, amely Christie édesanyjának a kandallópárkányán állt, társaival – a commedia dell’ arte fontos szereplőivel – együtt.

Ezeket a történeteket nem soroztatnak szánta a krimi nagyasszonya – olyannyira nem, hogy csak akkor írt Quin-történetet, amikor kedve volt hozzá, de ahogy olvassuk a novellákat, mégiscsak kirajzolódik előttünk ennek a titokzatos alaknak az esszenciája. Ahol valamifajta emberi dráma van kibontakozóban, ott garantáltan megtaláljuk Mr. Satterthwaite-et ,aki „nagy alapossággal szemlélte az Élet nevű drámát, de azt szerette, ha ez a tananyag nem egysíkú.” (A krupié lelke) És ahol ott van az idősödő műértő Mr. Satterthwaite, ott egyszer csak megjelenik furcsa barátja is, Harley Quin.

Nagyon különös darabok ezek a novellák. Az írónő a ‘30-as években a pszichológia tudománya felé fordult, de az okkultizmus is erősen érdekelte. Első próbálkozása egyébként az okkultizmus területén A Sittaford-rejtély című regényében volt. A Mr. Quin-novellákban ezek a területek: az emberi jellem, és a szereplők tetteinek mozgatórugói irányítják a szálakat, és nyújtanak kapaszkodót a rejtély megoldásához. Ez a furcsa Harlequin-figura gyakorlatilag katalizátorként működik, aki a megfelelő kérdést teszi fel a megfelelő időben, ezzel inspirálva öreg barátját, hogy figyelme a fontos tények felé forduljon.

Eddig a különféle Christie-gyűjteményekben már megjelentek Mr. Quin-novellák is, de nemrégiben a titokzatos Mr. Quin történeteit tartalmazó kötetet is végre kezükbe vehették a magyar olvasók a Helikon Kiadó életmű-sorozatában, amit szívből ajánlok a Christie-rajongóknak.

Agatha Christie az ínyenceknek szánta ezeket az írásait, és valóban, nagyon apró, finom utalások vannak bennük elrejtve. Például a Heléne arca című szövegben Mr. Quin csak a Pagliacci című opera közben érkezik meg, amelynek címe magyarul Bohócot jelent, s rögtön megjegyzi: vannak okok, amiért vonzódik ehhez az operához. Másik két írásban az egyik helyszín, ahol Mr. Satterthwaite és titokzatos barátja véletlenül összefut, egy londoni étterem, amelynek neve: Arlecchino.

E novellák közül az írónő kedvencei Az égi jel, A férfi a tengerről és a Világvége voltak. Nekem szintén három kedvencem van: A Világvége, A törött szárnyú madár és A krupié lelke.

Az első kettőt azért szeretem, mert ezekben érhető leginkább tetten Mr. Quin kiléte. De továbbra is csak sejtetés szintjén. Igazság szerint, ahogy haladunk a történetekben, egyre többször vetődik fel a kérdés, hogy Mr. Quin valóban létezik-e, vagy esetleg csak Mr. Satterthwaite személyiségének egyfajta kivetülése. Én nem tudom eldönteni…

A krupié lelke című novellát pedig azért szeretem, mert abban a történetben a szerelem és a büszkeség van olyan tökéletesen megírva, ahogyan azt csak Agatha Christie tudta megírni.

Ha izgalmas csemegére vágytok ebben a bekuckózós hidegben, szívből ajánlom Agatha Christie Mr. Quin című kötetét!