Kedves Olvasó!
Folytatva a tegnap elkezdett Lévai Katalin-sorozatot ma a Tűzmadár című családregényéről szeretnék mesélni. Különleges könyv ez sok szempontból. Főhőse, Szavanov Emil, az írónő rokona, imádott nagynénjének volt a férje. Az én szívemben is fontos helyet foglal el ez a mű, mert egyrészt ez volt az első könyv, amit Lévai Katalintól olvastam, másrészt máig ható érzéseket ébresztett bennem. Ezért ez a bejegyzés most személyesebb lesz, mint az eddigiek.
Kedves Olvasó!
Az egyik kedvenc magyar írónőm Lévai Katalin. Bár már régóta tudtam az írói munkásságáról, bevallom őszintén, igazán elmélyedni csak az elmúlt szűk egy évben sikerült a könyveiben. Nagyon szeretem a stílusát, gyönyörűen, mondhatnám melankolikusan ír az élet dolgairól. Az elkövetkező három blog-posztomban Lévai Katalin három könyvéről szeretnék mesélni.
Az idei irodalmi Nobel-díjra esélyes volt Michel Houellebecq is, legalábbis a fogadóirodák szerint. Mint tudjuk, végül nem ő kapta, hanem Annie Ernaux, de szerintem Houellebecq is kaphatta volna. Magyarországon is szélesebb körben felkapott íróvá a 2015-ös Behódolással vált, de a műveit hazájában, Franciaországban a 2000-es években adták ki, példának okáért a Csúcsont, amellyel "befutott" 2001-ben. Ezzel csak azt akartam előrebocsátani, hogy Houellebecq nem most kezdett azokról a problémákról írni, amelyekről a könyvei szólnak, tehát nem egy divathullámot lovagol meg.Kedves Olvasó!
Az irodalomkedvelőknek különleges nap a mai, hiszen ma jelentették be, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat a francia Annie Ernaux nyerte el. A hivatalos indoklás szerint „azért a bátorságért és éleslátásért, amivel feltárja a személyes emlékezés gyökereit, furcsaságait és kollektív korlátait.” Magyarországon a Lánytörténet és az Évek című művei érhetők el a Magvető kiadásában.
Kedves Olvasó!
Üdvözöllek újra!
Úgy tűnik, valami különleges vonzódásom van a nápolyi írónőkhöz. Elena Ferrante, a Nápolyi regények sorozat és egyéb fantasztikus könyvek szerzője után nemrégiben felfeledeztem Viola Ardonét. Ő is Nápolyban született, az írás mellett egyébként gimnáziumban tanít (!) latint és olaszt. Szeptemberben jelent meg az Oliva Denaro című regénye, és ebből az alkalomból volt egy beszélgetés vele pénteken a Millennárison, a ma véget ért 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Öröm volt hallgatni őt! Rendkívül szimpatikus és megnyerő, ahogy beszél a történeteiről, a karaktereiről, az írásról és egyáltalán Olaszországról. Nagyon nagy rajongója lettem, Viola Ardone egész karaktere nagyon közel áll hozzám. A nálunk megjelent előző könyvét, a Gyerekvonatot éppen most olvasom, már a vége felé járok, de bevallom őszintén, nem könnyű úgy olvasni, hogy az ember elolvas két oldalt, majd öt percig sír.
Kedves Olvasó!
Szeretettel köszöntelek. Nem mondom, hogy nem izgulok, hiszen életem első blogját indítom útjára ezen a jeles napon, de pont ez a fajta izgalom hajtott az indulás felé. Hogy miért pont ma, arra később még visszatérek. Könyvekről és írókról fog szólni, talán nem okoz túl nagy meglepetést, de az én szemüvegemen keresztül.
Szeretném veled megosztani azt az élményt, amit az olvasás, a történetek adnak nekem. Azt szeretném előre jelezni, hogy nem irodalomszakon végeztem, tehát nem irodalomtudományi szempontból fogok írni, csak egy olyan lány szempontjából, aki szenvedélyesen szeret olvasni. Ha megtisztelsz a figyelmeddel, hétfőn és csütörtökön jelentkezem valamivel az irodalom világából.
Igen, bizonyára felvetődik benned a kérdés, minek egy újabb könyves blog, hiszen már annyi van. Igazad van. De azok nem az enyémek. És különben is, könyvekről nem lehet eleget írni.