Kedves Olvasó!

Az egyik kedvenc magyar írónőm Lévai Katalin. Bár már régóta tudtam az írói munkásságáról, bevallom őszintén, igazán elmélyedni csak az elmúlt szűk egy évben sikerült a könyveiben. Nagyon szeretem a stílusát, gyönyörűen, mondhatnám melankolikusan ír az élet dolgairól. Az elkövetkező három blog-posztomban Lévai Katalin három könyvéről szeretnék mesélni.

Romkocsma

Ennek a 2015-ben megjelent regénynek a főszereplője egy budapesti kislány, akinek a kamaszkora hajnalán darabokra hullik az addig biztonságos(nak hitt) világa, szülei ugyanis bejelentik, hogy elválnak. A történet narrátora Nina, aki a kamaszok kusza érzelmeivel terhelve találja magát a felnőttek még kuszább világában. Egyetlen biztos pont az életében a nagymamája, hiszen a szülők, bár nagyon szeretik a kislányt, nem tudnak ebben a helyzetben úgy viszonyulni hozzá, mint a nagymama. Ő átérzi a kislány gyötrődését, mivel talán egy lépéssel hátrébbról tud a családi drámára tekinteni. A szülők is mindent elkövetnek, hogy a gyerek minél simábban vészelje át ezt a nagyon nehéz időszakot, de ők amellett, hogy a mindennapi munkájukat is el kell látniuk, az érzelmi vihar kellős közepén vannak. Ugyanakkor a legmesszebbmenőkig támogatják is Ninát.

A nagymama egy "letűnt kor" díszletei között él egy budapesti polgári lakásban, és gondolkodása is „maradinak” tűnhet a mai "romkocsmanemzedék" számára. Azt gondolhatnánk, egy kamasztól ez a mentalitás végképp távol áll. Mégis, a "letűnt korból" hozott tartása és világlátása, türelmes szeretete és bölcsessége hatalmas támogatást nyújt a kislánynak, aki a regény végére rátalál önmagára. Egy családi bőrönd megannyi titkot és lehetőséget rejthet, csak kellő időben és érzékenységgel kell felnyitni.

Lévai Katalin Budapest jól ismert nyüzsgő, lüktető helyszínei közé helyezi Nina és családja történetét. Ahogy a város lüktet, a karakterek érzelmi világa is úgy pulzál, változik. Nagyon fontos témát boncolgat a könyvében: hogyan lehet egy gyereket megkímélni a válás traumájától? Hogyan lehet neki elmagyarázni, hogy a világa, amit biztosnak hitt, egyszerre széthullik, és azért nem ő a felelős? És ő hogyan tudja megtalálni az új helyét, adott esetben, egy új családban? A könyv olykor humorral, olykor könnyeket csalva az olvasó szemébe világít rá a felnőtté válás igen rögös útjára. És ha azt hinnénk, a felnőttlét kevésbé kesze-kusza, hát... nagyobbat nem is tévedhetnénk!

Ebben a regényben három generáció vívódását követhetjük nyomon. Egyrészt Nina, a kiskamasz fejlődéstörténete, útkeresése ez, másrészt a szülők, a mai harmincas-negyvenes korosztály, a "romkocsmanemzedék" küszködését is tűpontosan leírja a könyvben Lévai Katalin. Hiszen nekik sem könnyű. Nem könnyű helytállni a munkában, pénzt keresni, gyereket nevelni, házasságban élni és még társasági életet is élni. A harmadik generációt pedig a nagymama jeleníti meg, aki bár nagyon vagány (a színházban roppant elegáns, és még rúzst is használ, mert "ma már ilyenek a nagymamák") és hatalmas élettapasztalattal rendelkezik, a mai világ neki is okoz némi fejtörést. De a családja iránti mély szeretete és türelme sokat segít, hogy a dolgok végül újra a helyükre kerüljenek.

Én ilyen nagymamát kívánnék minden gyereknek.