Kedves Olvasó!

Elérkeztünk a Lévai Katalin-sorozat harmadik, egyelőre befejező részéhez, amelyben legújabb könyvéről, a Krúdy Rózsájáról fogok mesélni. Nem véletlen, hogy ezt a könyvet mára tartogattam, hiszen ma van Krúdy Gyula születésének 144. évfordulója.

Nekünk az iskolában az Őszi utazás a vörös postakocsin című könyve volt a kötelező olvasmány, és emlékszem kb. három oldal után vágtam be a sarokba annyira nem tetszett. Ekkor úgy 17 éves lehettem. Aztán pár évvel később valahogy újra a kezembe került a könyv és elkezdtem olvasni. Beszippantott. Zsinórban olvastam a Krúdy-könyveket. Azóta már tudom, hogy vannak könyvek, amelyekre meg kell érni fejben és lélekben egyaránt.

Lévai Katalin Krúdy-könyve szerintem többek között azért zseniális, mert ha eddig nem volt az embernek affinitása Krúdyt olvasni valamiért, ezt a regényt elolvasva biztosan kedvet kap. A szerző nagyon pontos és árnyalt képet fest a legendás íróról, az akkori korszellemről, és a budapesti bordélyok világáról, melyeket Krúdy is szívesen látogatott. És egy asszonyról, aki korát megelőzve független egzisztenciájú nővé vált a múlt századfordulón. (Az itt közreadott recenzióm a Magyar Hang 2022. július 29-i számában jelent meg.) Vigyázat! Spoilert nyomokban tartalmaz.

Krúdy Rózsája

Képzeld el, hogy tizenhat éves vagy, megerőszakoltak, és ott állsz egymagad egy szál ruhában Budapesten. Egyetlen tőkéd van, a szépséged. Mit csinálsz? Nyitsz egy irodalmi szalonként is funkcionáló luxusbordélyt jó gazdaasszony módjára, és a 19. századvégi Monarchia krémje - Apponyi gróftól Krúdy Gyuláig - hozzád jár. Pilisi Róza, Budapest híres kurtizán írónője így tört ki a korszak női kliséjéből és vált egy szabad, független, önálló egisztenciájú nővé a múlt századfordulón.

Lévai Katalin tizennegyedik könyve, a Krúdy Rózsája. Egy kurtizán írónő története. A szerző új regényében, mint már oly sokszor, a 19. század végi Monarchia korába kalauzolja az olvasót, megmutatva annak hol csillogó, hol erőszakos, mocskos világát.

A történet két rendkívüli ember, Pilisi Róza és Krúdy Gyula életét meséli el bravúros írói technikával, hiszen a szerző idősűrítést alkalmazva tárja az olvasó elé ennek a nem mindennapi asszonynak az életét. Már a regény legelején megtudjuk, hogy Madame Rose meghalt. Az óbudai ház éjszakai, szegényes csendjében Krúdy Gyula nekilát, hogy megírja Pest Rózsájának nekrológját, melynek írása közben bontatkozik ki előttünk Madame Rose története. Tehát a cselekmény pár óra alatt zajlik le Krúdy fejében. Rengeteg szabad asszociációt és nézőpontváltozást alkalmaz a szerző, mely a tőle megszokott gyönyörű prózával párosul.

Madam Rose életét tizenhat éves korától követhetjük, ekkor ugyanis egy katonatiszt megszökteti Pilisről, ahol a nagyszülei gondosan nevelik a lányt, hogy felnőve tisztes gazdaasszony váljék belőle. De ahogy az már lenni szokott, az élet közbeszól, Róza beleszeret egy katonatisztbe (vagy az egyenruhába?), és hatalmas reményekkel elszökik vele a nyüzsgő Budapestre. De a csupán egyéjszakás kaland után, amely gyakorlatilag nemi erőszak, a férfi magára hagyja a lányt, akinek innentől kezdve egyedül kell boldogulnia. Mondhatnánk, tipikus történet a múlt század fordulójáról. Róza megismeri a pesti nyomort, az utcalányok erőszakkal, kilátástalansággal teli életét, ám ő nem erre született. Egy virágboltban a Szervita téren sikerül egy szerény állást szereznie, ahol a korszak meghatározó grófjai, bárói, írói vásárolják a virágot, és csakhamar megakad a szemük a gyönyörű, eszes lányon. Apponyi gróf a Magyar utcában vásárol neki egy palotát(!), nyelvekre taníttatja, és sokszor külföldre viszi, így Róza egy rendkívüli műveltséggel rendelkező, három nyelven beszélő, világlátott nővé válik. Nem csoda, hogy Ferenc Ferdinándtól Batthyány Eleméren át Heltai Jenőig sok művelt férfi kereste a társaságát. A fiatal Krúdy Gyula is ekkor ismeri meg, és mondani sem kell, azonnal beleszeret az akkor negyvenéves asszonyba. Szeretők lesznek, majd a liaison lezárultával életük végéig barátok maradnak.

Két ikerlélek, szecessziós ember keresi a szépet a világban, amely hatalmas változásokon megy át a dualizmuskori Budapesten. Krúdy a változás elől a saját világába menekül, és "megkölti" regényeiben Budapest mítoszát, mint például a Vörös postakocsiban, melyben egyébként Róza alakját is megírja. A maga teremtette mítoszban él, és a kor összes kötelező kliséjének eleget tesz: rengeteget iszik, bordélyokban él, szeretőket tart, miközben zsarnokoskodik a feleségeivel. A polgári életre tökéletesen alkalmatlan. Éppen úgy, mint a szerelemre, holott mindig szerelmes. Csak éppen egy általa teremtett női ideálba, egy mítoszba, amely hamar szertefoszlik a hús-vér nők mellett. Krúdy életének a drámáját az adja, ami a magyar irodalom egyik legnagyobb írójává emelte őt: egy álomvilágban él, egy megköltött világban, amely sohasem létezett.

A regény csúcspontja az, amikor a két szereplő számot ad az életéről: Krúdy az óbudai Duna parton ülve mondja ki a végső igazságot önmaga fölött, Róza a nagyszüleinek írt levélben vall az életéről.

Lévai Katalin könyvének talán legnagyobb erőssége éppen az, hogy megmutatja a Krúdy-mítosz mögötti tépelődő embert, aki Róza halála miatt maga is kénytelen a saját életével számot vetni, és közben rájön, hogy soha nem szeretett igazán, sőt pokollá tette azoknak a nőknek az életét, akik őt szerették. Viszont egyetlen dologhoz hű volt mindhalálig: az íráshoz.

Madame Rose élete végén visszatalál a gyökereihez, visszatér gyermekkora helyszínére, Pilisre, és a közben kitört első világháború végén a házában hadikórházat nyit a sebesült katonáknak, hátrahagyva a csillogást és Madame Rose-t. Róza asszony válik belőle, ahogy a nagyszülei szerették volna.

Krúdy emberként elbukott, ám a magyar irodalom egyik leghatalmasabb írójaként halhatatlan lett. Róza nem lett nagy író (bár próbálkozott), de a nemes lelke, az embersége halhatatlanná tette az alakját. Lévai Katalin könyve által legalábbis biztosan.