„Semminek nincs értelme. Ezért semmit sem érdemes csinálni.” Erős kezdőmondat egy könyvnek. Mégis ezzel a két mondattal kezdődik Janne Teller Semmi című regénye, amely Dániában 2000-ben jelent meg, és azonnal be is tiltották. Botránykönyvnek minősítették. Majd egy évvel később, 2001-ben megkapta a Dán Kulturális Minisztérium Gyerekkönyv-díját. Dániában azóta kötelező olvasmány. És most már látható a mozikban a regény alapján készült film, ami lényegében hűen visszadja a kultregény üzenetét.

Pierre Anthon mondja a fent említett mondatot az osztálytársainak és az osztályfőnökének, majd kivonul az osztályteremből és gyakorlatilag a világból. Egy fa tetejéről szemléli a világot, és az ott megjelenő osztálytársainak prédikál arról, hogy az élet igazából értelmetlen.

"Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra, és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is. (...) Ezt a kilenc évet képesek lennétek arra elvesztegetni , hogy úgy tegyetek, mintha sikeretek lenne, főleg, ha rögtön kezdhetnétek azzal is, hogy kiélvezitek ezt a kilenc évet?" 

A gyerekek, 14 évesekről van szó, elgondolkoznak Pierre Anthon szavain, és elhatározzák, hogy bebizonyítják a fiúnak: igenis van értelme az életnek, sok fontos dolog van a világon.

Ezeket a fontos dolgokat hordják a Fontos Dolgok Halmára. Először csak gyerekjátékok, esküvői csokor, gitár, focilabda kerül a halomba. Aztán ahogy a valóban fontos dolgokra kerül a sor, eldurvul a dolog. Egy zöld szandállal kezdődik, majd egy hörcsög, egy imaszőnyeg, egy copf kerül terítékre. Egy halott kistestvér koporsója, az egyik lány szüzessége, egy Krisztus-szobor, Hamupipőke feje, végül egy ujj zárja a sort.

Természetesen tragédiába torkollik a történet.

Első olvasatra kerestem a logikát. De hát hol van Pierre Anthon apja? Azért azt nem szokták hagyni egy 14 éves kamasz szülei, hogy ne járjon iskolába. És az osztálytársak sem reagálnak így. Persze, először megdöbbennek, de aztán elengedik. Ez az egész olyan valószerűtlen. Aztán amikor a napokban megnéztem a könyv alapján készült filmet, rájöttem, hogy itt minden „csak” szimbolikus. Én vagyok nagyon földhöz ragadt. Pierre Anthon a lelkiismeret, amit el kell hallgattatni!

Mi az, ami igazán fontos? Ami az identitásunk részét képezi, az biztosan fontos. Egy imaszőnyeg. Nekem csak egy tárgy, de egy hithű muszlimnak az identitása része. De ha fontos, akkor miért mondunk le róla? A csoportnyomás miatt? Ér annyit egy csoporthoz való tartozás, ha azt kéri a tagjától, hogy adja fel az identitását, és szolgáltassa ki magát?

Ér annyit egy csoporthoz való tartozás, hogy odaadja egy lány a szüzességét? És ha a csoport ezt kéri, mi lesz a következő? A gyilkosság? És azt is megteszik a csoport tagjai?

Mi az érték? Vajon az iskola értékekre nevel? A könyvben és a fimben is elhangzik a mondat: "Mindenki azt várta tőlünk, hogy vigyük valamire az életben. Valamire vinni pedig azt jelentette, hogy lesz belőlünk valaki." 

De mitől leszel valaki? Ha magas beosztásban dolgozol, és sok pénzt keresel? Vagy pedig akkor, ha szilárd értékek mentén éled az életed? A mai tinédzserektől mi alapján várja el a társadalom, hogy legyenek valakik? Mire nevel az iskola? Milyen mintát adnak a szülők? A könyvben tudjuk, kinek élnek együtt a szülei. Ő a csodabogár. És tudjuk azt is, hogy kinek vannak problémás szülei, vagyis akik elváltak, esetleg nem foglalkoznak a gyerekkel, mert például felemészti őket a saját bánatuk. Például Elise szüleit felemészti a kis Emil elvesztése, aki betegen született, és őt ápolták, kislányukat pedig elhanyagolták, lepasszolták a nagyszülőkhöz. Most pedig még mindig a kisfiút siratják, - félreértés ne essék, egy gyermeket elveszíteni, pláne pár évesen, óriási tragédia, ez nem is kérdés, és biztosan lehetetlen feldolgozni. De ott van egy élő gyerek, akinek szintén nagyon nehéz, szüksége van a szüleire, őt is érte veszteség a kistestvére elvesztésével. De ő nem csak a kistestvérét vesztette el, hanem a szüleit is.

Ha szétnézünk a társadalomban rengeteg széthullott családot látunk, ahol a gyerekek csak kallódnak. De ehhez igazából, ha belegondolunk, nem szükséges, hogy a szülők elváljanak, elég ha csak a pénzt, a karriert hajszolják, mert a társadalom elvárja, hogy sikeres legyél, vidd valamire. De a mentális jólléttel nem sokat foglalkozunk. Én ugyan nem végeztem pszichológia szakot (legnagyobb bánatomra), de azt tudom, hogy egy kamasz meg akar felelni a kortárs csoportnak, kötődni akar valahová, nagyjából bármi áron. Ha abban a korban a szülő nincs a helyzet magaslatán, nem veszi észre az apró jelekből, hogy baj van, akkor tragédia is történhet. Elég ha csak a napjainkban zajló online zaklatásokra és egyéb agyament Facebook-os kihívásokra gondolunk.

A történetben szereplő gyerekeknek még nincsen teljesen kifejlett személyiségük, de már érzik, hogy mi a felelősségvállalás. Egyenként a saját tetteikért. És korunban az ehhez szükséges stabil értékrend hiányzik. Elég, ha csak megnézzük, mi ömlik a médiából. A celebek hazug világa zúdul a mai fiatalokra, akik nem csoda, hogy összezavarodnak. Példának okért rengeteg fiatal lány küzd evészavarral, mert ha mást nem, legalább az éhezést tudja kontrollálni.

A könyvben is jól van érzékeltetve, de a filmben talán még jobban átjön, hogy mennyire értékvesztett, önmagából kifordult világban élünk. A történetben a média is felkapja az ügyet, amikor kiderül, hogy a gyerekek mit műveltek. Először csak a helyi média, aztán megjelenik a nemzetközi sajtó is. És ünneplik a történteket. Mire az addig dühös szülők megenyhülnek. "Sok. Több. Igaz." Ha a média pozitívnak állítja be a legelvetemültebb dolgot, akkor egyre több ember gondolja, hogy az valóban pozitív, és így igazzá válik az állítás.

Egy múzeum hatalmas összegért megveszi a Fontos Dolgok Halmát. A filmben megjelenik a múzeum kurátora, és megszemléli a megvásárolni kívánt "műalkotást". Egy generáció véleménye. Mit látunk? Egy Jézus-torzót, rajta egy levágott kutyafejet, egy nemzeti zászlót, a szüzesség elvesztését jelképező rongyot. Ő ezt művészeti alkotásnak nevezi. És nem azt kérdezi, hogy ezt hogyan hagyhattuk, hogyan nem vettük észre.

Tényleg nincs értelme semminek?

Amikor Pierre Anthon megnézi a Fontos Dolgok Halmát, elborzad. És megkérdezi az osztálytársait, hogy ha ezek a dolgok valóban olyan fontosak, akkor hogyan adhatták el a múzeumnak. Ha valóban olyan fontos, akkor az értéke pénzben nem mérhető. Mennyit taksál egy szüzesség?

Pierre Anthon a lelkiismeret, a józan ész. El is kell gyorsan és brutálisan hallgattatni. "Sok. Több. Igaz." Ha sokan mondják, hogy milyen szép, milyen jó, milyen igaz, akkor igaz lesz a legnagyobb hülyeség is. Jó lesz a legnagyobb gazemberség is. Aki pedig nem ért egyet, azt el kell hallgattatni. Erre a sorsra jut Pierre Anthon is.

Igenis van értelme az életnek. Ha nem volna értelme, akkor élet sem volna. De biztosan nem az az értelme, amit a társadalom vagy a média rányom az egyénre és elvár tőle. Mindenkinek a maga döntése, hogy mi az élete értelme, mert megkaptuk a szabad döntés lehetőségét, és igenis mi döntjük el, hogy milyen értékek mentén éljük az életünket. Mi töltjük meg az életünket. Ki-ki a maga döntése alapján. Amely döntésért egyénenként, személyesen kell (!) vállalni a felelősséget. A csoportokat egyének alkotják. Az egyes egyének döntenek: például arról, hogy gazember leszek-e vagy sem.

Ilyen gondolatok kavarognak bennem még mindig Janne Teller "botránykönyve" kapcsán. Kegyetlen könyv, okkal hívják a dán Legyek urának. A legfontosabbról beszél, elképesztő bravúrral. Az egész történet szimbólumok sokasága, ugyanakkor rendkívül pontos társadalomkritika. Ha rajtam múlna, minden 16 éves ezzel a könyvvel kezdené a 10. osztályt Magyarországon is. De elengedhetetlen, hogy utána leüljenek, és elkezdjenek beszélgetni. Értékekről, felelősségről, az Igazán Fontos Dolgokról. Arról, hogy mivégre is vagyunk mi, emberek, itt a világban? Az élet értelméről. Amivel nem szabad játszani.